A műlegyező világbajnokságról számol be Tóth Tibor, a válogatott oszlopos tagja
Nagy izgalommal, rengeteg tanáccsal, segítséggel felvértezve csaptam bele ebbe a kalandba. Ez volt az első világversenyem, de egy szó, mint száz, felejthetetlen élményekkel gazdagodtam.
Nimfázni és szárazlegyezni készültünk, de hiába a sok információ és tapasztalatcsere, amit előtte összegyűjtöttünk, kiderült, hogy a spanyol legyesek, akik guide-oltak is minket (és versenytapasztalattal is rendelkeztek), teljesen más módszerrel használják ezeket a technikákat a vizeiken.
Pár szó a versenyvizekről:
Általánosan elmondható, hogy ez a tartomány – sem a halállomány mérete, sem darabszáma alapján – nem tekinthető legyes paradicsomnak. Több csapattal beszélgettünk a tréningezésre fordított 3 nap alatt és sokan a szomszédos Leon tartományban gyakoroltak inkább, de az igazi kemények, köztük mi, megmaradtak a versenyzésre kijelölt vizek erre a célra kijelölt szakaszain. Az asztúriai legyes vizek rendkívül tiszták, ezért az ottani legyező horgászat különösen óvatos, lassú horgászatot igényel. A halak egészségesek, vadak és gyönyörű színezetűek. Nem engednek közel, a mozgásra, vagy akár csak egy rossz prezentációra is gyorsan helyet váltanak, csak távolról meghorgászhatóak. Ez okból kifolyólag a felszerelés összeállításakor a lehető legérzékenyebb komponensek szükségesek. Legyező zsinór nem kell, illetve ha mégis, akkor a legkisebb zsinórosztály ajánlott (1-2). De általában nem kell legyező zsinór.
A cseh versenyző által a VB-n fogott sebes pisztráng
Caudal – a versenypályák közül a legnagyobb és legszélesebb folyó, relatíve sok hal van benne – tegyük hozzá, hogy spanyol mértékhez képest, aki szlovén/szlovák vizeken edződött, azok számára (köztük számomra is) ez egy másik dimenzió – jellemzően 20-35 cm közötti sebesek, de ezzel szemben a cseh csapat a versenyen is talált benne egy 66 cm-es sebest (kép a galériában).
Pilona – szintén relatíve halasabb patak, nagy, lapos, szinte álló részekkel, jellemzően bokáig, térdig érő vízzel, persze vannak szép gödrök és zúgók is, de egy átlagos pálya 400-500 méter volt, így kellett azért baktatni, hogy a haltartó helyeket meg tudjuk pecázni.
Trubia – hasonló a Pilonához, de kevesebb hallal, romantikus, szép folyó, közel Oviedohoz, itt rövidebb versenypályák voltak, 250-300 méteresek.
Trubia
Narcea – számomra a legszebb patak volt, de itt végképp jellemző, hogy a helyi erők – bármilyen tiltás ellenére – mindent visznek, amit csak érnek, így fel voltunk készülve lelkileg a kevés halas pecára.
Areneo Lake – egy kis tó, intenzíven telepített szivárványosokkal, változó mélységgel (3-10m) helyenként igazán nehezen dobható helyekkel. Itt parti pecán kellett bizonyítani rátermettségünket.
A technika:
A guide-ok 11 lábas 2-es bottal nimfáztak, 2 bothossznyi vékony (0,12 – 0,10 – 0,08) fluoro előkével. Az indikátort marker krétával érik el, azaz beszínezik az előkét, sem titánkarikát, sem külön indikátort (bi-tri-color) nem használnak. Két további módszert javasoltak, az egyik a dry dropper, szintén kis legyekkel illetve szárazlegyezés kizárólag felfelé, de az előke itt is nagyon vékony és nagyon hosszú, 6-8 méteres kellett legyen, hogy az óvatos halaknál legyen esélyed. A legyeknél nem tapasztaltunk nagy titkot, jellemzően vékony testű, natúr színű, pici legyek működtek, szinte mindegy volt, hogy mit teszel eléjük, a prezentáción múlt minden a tapasztalatom szerint. Beszéltem kettő top 5-ben végzett csapattaggal is, volt több stratégia, de jó eredményt sima, spot nélküli pheasant tail-lel értek el. Itt is működött, hogy borult időben picit csillogjon a nimfa feje, napos időben inkább nem. Mivel az időjárás elég drasztikusan váltakozott a tűző meleg és az eső között, így bőszen kellett cserélgetni a csalikat a teljes verseny ideje alatt, ami külön élmény szélben a vizes 0,08 előke+tippet kombináción. Hát igen, kell a szárazedzés, hogy másodpercek alatt tudjon ez menni, én nem voltam ilyen ügyes…
Térdenállva kellett horgászni
Amivel sokat küzdöttünk a versenyen, az a 6-7 méternyi 0,10-es, 0,08-as leader és egyben tipetekre kötött legyek pontos prezentálása, belógó fák, bokrok, kövek között. Mivel szinte semmi súly nem volt a szerelékeken ezért a nimfázásnál jellemzően a fej felett/oldalt – de emelt spiccel – bedobott csalik módszerét elfelejthettük. A technika, amivel még így is sikerült többé-kevésbé a megfelelő helyre helyezni a csalikat, merőben más volt az eddig tanulthoz/gyakorolthoz képest. A teljes leadert ki kellett terítened magad mögött sodrással megegyezően úgy, hogy a célterület kb 180 fokban felfelé legyen előtted. Ezután a vízzel teljesen párhuzamosan indítottad a dobást, és a mozdulat utolsó harmadánál még csuklóból gyorsítottad ezt. Hihetetlen volt látni, hogy a rutinosak úgy is tudtak gyorsan és pontosan dobni ezzel, hogy a nimfás főzsinór is kint volt a spiccig, így 10 méter körüli prezentáció is könnyű volt. Ezt a technikát dry dropperre és nimfázásra alkalmazták, vízmélység függvényében (a guide száraz léggyel is használta és persze fogott…)
Középen a nyerő legyek (oldalt viszonyításképpen a sanos legyek)
A másik nagy feladat a haltartó helyek megtalálása volt. Szinte minden szektorban volt 1-2 pool, főleg a Caudalon, amiben persze senki sem talált halat, még azok a top csapatok sem, akiket utolsó forduló után meg tudtunk interjúzni, mert verseny közben nem sok információt lehetett a saját magunk által tapasztaltakon kívül szerezni. A halak vagy a derekas – combos vízben álltak a zúgók alatti terülők végén, vagy pedig a sekély pocket water-ben, ami a nagyobb kövek között áramló, jellemzően kisebb árkokban folyó vizet jelentett. Már a tréningen sikerült ezt felismerni, de azért így is le tudtunk ragadni egy-egy poolnál, mert nem hittük el, hogy nincs benne hal, de nagyon nehéz volt 80-100 méter bokás vízben sétálás után elmenni úgy egy ilyen spot mellett, hogy nem próbálsz rá 😊.
A verseny
Nagyon értékes tapasztalatokat szereztem a lebonyolítástól a másnapi fordulókra készülésen át a többi versenyzőktől ellesett praktikákig. Azt hiszem, minden versenyzőtársam nevében mondhatom, hogy nagyon kevés kivételtől eltekintve segítőkész és kedves emberekkel sikerült egy mezőnyben küzdeni. Érdekes volt személyesen találkozni a legyes szuperhősökkel, akiknek a könyveit olvasom, online csatornáit bámulom. Azt hiszem elég csak azt a pár nevet említeni, akikkel én buszoztam és mérkőztem 5 napon keresztül: David Arcay, Gregorie Jugralet, Antonin Pesek, Devin Olsen, plusz a néven nem említett, de ügyes legyesnemzetek remek horgászai. Sajnos a szektorok nagysága miatt csak ritkán lehetett rálátást kapni a versenytaktikáikról, de az utolsó forduló után azért szívesebben osztottak meg információkat az általuk használt legyekről, ill. technikákról, trükkökről – habár a helyes technikán és az óvatos prezentáción kívül nem említettek (vagy csak nem akartak 😊 ) megdöbbentő titkokat.
Pista mérlegel
A verseny 5 napon keresztül zajlott, szemben a korábbi 2,5 nappal, de így is rettentően elfáradtunk a hét végére. Napirend a következő volt: 5:00 körül ébredés, cuccok ellenőrzése, 6:00-tól reggeli. Az első busz 7:00-kor indult, az utolsó 8:00-kor. Kb. 9:00-9:30 körül érkeztél a versenypályára, a buszon tudtad csak meg, hogy melyik a szektorod. A felkészültebb csapatok a szektorhúzás után már vették is elő a laminált könyvecskéjüket, amiben a teljes szektor Google Maps és pályabejárás alapján ki volt elemezve. Nekünk maradt az online verzió, hogy a szektor nagyságát, haltartó helyek hozzávetőleges számát fel tudjuk mérni. 10:00 és 14:00 között tartott a verseny, angolul ritkán beszélő pályabírók kísértek minket végig a pályán, akik mértek. Fontos volt, hogy nem érhettél hozzá a halhoz, így néha nehéz volt elmagyarázni, hogy hogyan is kellene a halat a mérőcsőbe tenni, mert persze sok bírónak nem volt nemhogy verseny, hanem peca tapasztalata sem. Lefújás után kb. 15:00-ig a busz összeszedte a versenyzőket és indultunk ebédelni valamelyik közeli vendéglátóipari helyiségbe. Kb. 17:00-19:00 között értünk a szállásra, kis pihi, csapatmegbeszélés, légykötés, ha valami aznapi tuti légybe futottunk bele, aztán vacsi és alvás. Minden tiszteletem azon versenyzőknek, akik 2,5 nap alatt tolták le eddig a fordulókat…
Első napunk ahhoz képest, hogy milyen legyes nemzetekkel mérkőztünk, egész jól sikerült. 22 országból (habár 23 ország volt ott, de Új-Zéland csak 3 versenyzőt állított ki, így ők csak egyéniben indultak) a 17. helyen zártunk. A napi történésekre nem térnék ki részletesen. Itt lekövethetők:
https://wffc2022.com/en/results/
Az utolsó forduló végére a 19. helyen sikerült zárni a megmérettetést, azt hiszem így is elégedetten zártuk ezt a versenysorozatot.
Nagyon köszönöm a sok támogatást, amit mind előtte, mind közben tőletek kaptam, rengeteget tanultunk, sok új ismeretségre tettünk szert, amevés kivételtől eltekintve segítőkész és kedves emberekkel sikerült egy mezőnyben küzdeni.
További képeket ide kattintva lehet nézegetni!