Műlegyes írások

 

Műlegyező Horgászok Szövetsége

Vörösök újratöltve

Az élet nem egy habostorta, szól a méltán híres idézet. Nem mondom, van benne valami. Azonban szerencsére, akad néhány olyan pillanat az ember életében, amikor a fenti megállapításnak épp az ellenkezője igaz. Azt persze nem tudom pontosan, hogy Ms. Mázli, vagy a...

bővebben

A kocka transzformációja

A kocka transzformációja Nagyon szeretek legyezni, de sok olyan területe van még, amit tanulnom kell. Ezek közül egyesek szimplán kívül esnek az lehetőségeimen (GT, bonefish), illetve az érdeklődésemen (ponty- és csukalegyezés), míg megint más témáknak csak a...

bővebben

Klasszikus őszi verőfényben

Klasszikus őszi verőfényben   Sok mindennel meg lehet vádolni, de hogy a tradicionalizmus rabja lennék, azzal azt hiszem nem. Ahogy ritkán olvasok Julius Evolát, vagy Hamvas Bélát, úgy ritkán horgászom klasszikus legyekkel. Vannak azonban kivételek. A történet...

bővebben

Légy otthon! – online légykötő verseny

Idén áprilisban a koronavírus miatt elrendelt kijárási korlátozást szerettük volna egy online légykötő versennyel feldobni. 21 pályamű érkezett. A bírálatot Győrfi Zsolt, Móré György és Paskay Ernő végezte. Utóbbi részletes írásbeli bírálatot is küldött, amely alább,...

bővebben

Szeles – napos – nimfás – vegyes

Fütyült a szél, alaposan megrázta a redőnyt. Szinte aludtam még, csak azért hallottam meg ezt a kicsit sem kellemes zenebonát, mert a roló apró résein bepillázó napsugarak, telibe találták az egyébként még hunyni vágyó szemeimet. Nem tetszett ez az ébresztő. Pecát...

bővebben

XIV. San Kupa

A MŰHOSZ tagok 2006. óta, minden évben összemérik pérező tudásukat a San Kupán. Így ez lett a leghosszabb ideje megrendezésre kerülő legyes versenysorozat hazánkban (az eddigi csúcstartó Sajó Kupa 13-szor került megrendezésre). A verseny történetében voltak már jó és...

bővebben

Pontylegyelés

Előszó - "Miért legyezzünk pontyra?" Nem tartom feladatomnak, hogy kedvet csináljak hozzá. Ha valakit hidegen hagy a téma, az nem vág bele, és kész. Nyugodtan döntse el mindenki saját maga, hogy - szabályos keretek között - mivel akarja eltölteni az idejét a...

bővebben

Savinja World Cup 2019 – A „tuti”

Mielőtt még röhögőgörcs kapná el a bájos olvasót, elmondanám, hogy a Mühosz hagyományteremtő céllal nevezte el így ezt a versenyt, a helyi egyesülettel karöltve. A jövőben a Mozirje-i horgászklub nemzetközi felhívást kíván hirdetni ilyen néven. Idén csak magyar...

bővebben