Aligha van olyan műlegyes horgász Magyarországon, aki ne szembesült volna még a sztereotip kérdéssel: „de hát legyezni pisztrángra szoktak, hegyi patakokon, nem?”. Az Alsó-Tiszán különösen nem alaptalan ez a felvetés, és nehéz is lenne rá mit válaszolni az okvetetlenkedő kibiceknek, ha nem lenne a vízben balin.
Na de van benne balin! Van bizony, hál’istennek! Alföldi legyesek öröme, szegény ember tarponja, bőrfogú rabló, fenekeszeg, satöbbi. A műlegyes színpad kellékeinek nagy részét azonban félretehetjük: nem fogunk gázlóruhában cserkelni a kristálytiszta vízben, mert a Tisza mély, és többnyire messze áll a kristálytisztától, de egy eltökélt legyest nem tántoríthatnak el ilyen apróságok. A következőkben a mikor-hol-mivel-hogyan kérdések köré csoportosítva próbálom meg bemutatni, hogy az én szemszögemből miről is szól a tiszai műlegyes balinozás.
Nem szükséges, hogy kristálytiszta legyen a víz
Mikor?
Éves szinten viszonylag egyszerű a válasz: elvileg a tilalom végétől (május 1.) késő őszig horgászhatunk eredményesen klasszikus legyező felszereléssel balinra, ezt azonban felülírhatja a vízállás. Nagyjából a nyári kisvíz szintjénél 1-2 méterrel magasabb vízszintet tartom optimálisnak. Ha ennél nagyobb a víz, akkor már többnyire zavaros is, ami nem kedvez a módszerünknek, és a halak is kevésbé mutatják magukat.
Amikor ennyire zavaros, akkor legfeljebb a befolyók környékén lehet némi esélyünk
A túl alacsony víz se jó, mert olyankor egészen lelassul, állóvíz jelleget ölt a Tisza. A korábban jó haltartó helyek nagy része szárazra kerül, nem állnak ki partközelbe a balinok, és óvatosabban is viselkednek a letisztult vízben.
Ősz elejére gyönyörűen letisztult a víz, de ilyenkor a balinok is óvatosabbak
Ami a napszakot illeti, a hajnali fél-egy óra többnyire nagyon jó, utána a délelőtt általában teljesen kuka. Déltájban szokott lenni némi mozgolódás, aztán késő délután indul be újra az igazi élet. Attól kezdve, hogy a nap a parti fák mögé ér, egészen sötétig megy a hepaj.
Már elég laposan süt a nap, kezdődik a móka!
A sötétedés utáni órában valamiért eltűnnek a balinok, de éjszaka ismét lehet rájuk számítani. Én inkább délután járok ki, ez a hétköznapi időbeosztásba is többnyire belefér, a hajnali rövid rohamért nem éri meg aránytalanul korán felkelni. A hajnali peca inkább a vízen alvós alkalmakkor szokott előfordulni. A nyári hétvégéimet igyekszem úgy alakítani, hogy pénteken munka után lefarkintok horgászni. Sötétig megy a balinozás (szürkületkor esetleg a süllő is bejön a képbe), éjszaka – ha van értelme – dobálás harcsára ájulásig, utána pár óra alvás a csónak alján. Hajnalban megint balinok, aztán délelőtt szunya valahol az árnyékos oldalban. 10-11 óra körül összeszedem a családot a kikötőben, irány egy homokpad, főzőcske, strandolás, szieszta. Aztán újra itt a délután, és lehet hazamenni, vagy elölről kezdeni az egészet. Azt hiszem, tudnék így élni 🙂
Nem kell mindig erőltetni a dobálást, napközben inkább lazuljunk, strandoljunk!
Na de ábrándozás helyett kanyarodjunk vissza a tárgyhoz, és térjünk rá a következő alapkérdésünkre!
Hol?
Mindenekelőtt ott, ahol rabol a balin! 🙂 A Tiszán sajnos ritka alkalom, hogy az összeállt kishalakon egymással versengve őrjöngjenek a balinok. Ilyesmi leginkább apadáskor, vagy halastó leeresztéskor fordul elő, amikor a befolyó vízzel érkező halivadékokra összegyűlnek a ragadozók.
Holtágból visszafolyó víz
Halivadékoktól nyüzsög a partszél
Halastó leeresztés utáni fogás, egy balin az aznapi 18 közül
És a sikercsali. Ezeket a kis razbórákat ették (a csali mellé tett kishalak az ugyanitt fogott esti harcsa gyomrából származnak)
A mikor és hol kérdéskört egyaránt érinti a küszívás és a tiszavirágzás, amikor érdemes jókor, jó helyen lenni, de a „szürke hétköznapokon” is megvannak azok a pályák, ahol az átlagosnál nagyobb eséllyel vethetjük be balinra a legyeinket.
A fentebb jelzett közepes vízállásoknál még elég húzós a folyás ahhoz, hogy a kishalak és a nyomukban járó ragadozók is kiszoruljanak a partszéli, csendesebb részekre, visszaforgókba, a kövezések, bedőlt fák, kiszögellések által megtört sodrásba, vízbe lógó bokrok árnyékába. Ezeken a helyeken olyankor is számíthatunk a jelenlétükre, és eredményesen horgászhatunk rájuk, amikor kevésbé aktívak, nem durrognak lépten-nyomon a rablásaik. Ahol egy kicsit felgyorsul a víz, és valami akadályon megtörik az áramlat, ott biztosan lesz balin is! Egy kis gyakorlat után szinte fél méter pontossággal meg lehet mondani, hogy hol áll a hal, már csak annyi a lecke, hogy az orra elé pottyantsuk a neki tetsző csalit.
A bedőlt fák mögött mindig lehet balinra számítani
Akadókkal teli, húzós víz, igazi álompálya!
A kubikgödrök, holtágak, csatornák befolyói időszakos „hot spot”-ok, de szezonon kívül is megérnek egy pár dobást. Természetesen a folyótorkolatok is kiemelt figyelmet érdemelnek, de ezeket a frekventált helyeket rendszerint beülik az úsztató és fenekező horgászok, akik nem örülnek, ha körbedobáljuk őket. Érdemes viszont szemmel tartani a parton álldogáló gázlómadarakat, tekintve hogy ők is ugyanazt eszik, amit a balin, és valószínűleg már tudnak valamit, amit esetleg magunktól még nem vettünk észre, pl. felhívhatják a figyelmünket egy kezdődő küszívásra.
A homokpadokon is gyakran lehet látni balinrablást, mégsem igazán hálás terep ez a műlegyes és általában a műcsalis horgászoknak. Itt ugyanis nem a lesben állós, hanem a cirkálós harcmodort alkalmazzák a halaink, ezért teljesen kiszámíthatatlan, hogy egy perc múlva hol fog durranni a következő rablás. A kishalak szétrebbenéséből lehet ugyan sejteni, hogy hol lesz esemény a következő másodpercekben, de ilyenkor már általában lekéstünk róla, szóval egy jó adag szerencse is kell hozzá, hogy a megfelelő pillanatban sikerüljön a támadásra készülő balin orra elé ejteni vagy vezetni a csalit.
Mivel?
A legfontosabb, és egyben legköltségesebb felszerelési tárgy a csónak, legalábbis azon a vidéken, ahol én horgászom. A Tisza partjának nagy része meredek, iszapos, járhatatlan bozóttal benőtt (így együtt, vagy külön-külön :)), ezért a jó balinos pályák 90 %-a partról meg sem közelíthető, és műlegyes felszereléssel a part felől egyáltalán nem, vagy csak nagy nehézségek árán horgászható. A kiépített, városi szakaszokat (Szolnok, Csongrád, Szeged), és néhány kompkikötőt, kövezést, homokpadot leszámítva nem sok babér terem itt a parti pecásnak. Ezért a leírásom is csónakos szempontú lesz, a parti praktikák ismertetését meghagyom másnak.
Ami a csalikat illeti, abból kell kiindulnunk, hogy a nagy, alföldi folyó vize a finom szemcséjű hordalék miatt könnyen zavarosodik, és lassan tisztul. Innen ered a népnyelv által találóan ráragasztott „szőke Tisza” eposzi jelzős szerkezet. Legyes mércével mérve tehát nem nagyon beszélhetünk átlátszóságról, a víz többé-kevésbé mindig fedett, opálos, a tartósan kis vizű időszakok kivételével. A másik kiinduló pont, hogy a balinok többnyire kishallal táplálkoznak, nem a bepotyogó rovarokat lesik (kivétel ez alól a tiszavirágzás néhány napja, meg a szórványosan előforduló szövőlepke hernyók hullásának az ideje).
Következésképpen főleg streamerezésre kell berendezkednünk, és azon belül is a viszonylag nagyobb méretű, feltűnő, nagy jelet adó csalik lesznek alkalmasak arra, hogy felkeltsük velük a halak figyelmét.
Az utóbbi időben első számú kedvencemmé léptek elő a popperek. Ezekre a hanghatással, és hullámkeltéssel operáló csalikra már arasznyi átlátszóság esetén is rámozdul a balin. A marabu farokkal és mozgékony gumilábakkal kötött popperek további jó tulajdonsága, hogy a buggyantás utáni pillanatokban teljesen életszerű utómozgást produkálnak, szinte egy helyben vonaglanak, könnyű prédaként kínálkozva a felszíni ragadozóknak.
A sötét színű popper alulról nézve kontrasztosan látható a hal számára, saját magunknak pedig a popper „arcára” ragasztott fehér polifoammal tehetjük láthatóbbá
A popperrel közeli rokonságban álló gurgler olyankor szokott sikeres lenni, ha folyamatos csíkhúzásra van szükség (pl. tiszavirágzáskor), vagy ha a rángatott popper túlzottan intenzív hangja riasztja a halakat.
A muddler típusú, tolóhullámot produkáló csalik főleg alkonyat idején, sima víznél válnak be. A méretskála nagyon széles, a 14-es horogra kötött, őzszőr fejű tegzesutánzattól a borosdugó méretű szőregérig bármi működhet ebben az üzemmódban, de a 4-6-os, hosszú szárú horogra kötött muddler/spuddler az arany középút.
Kis muddlerre jött, alkonyatkor
Ő is szerette a muddlert
A súlyozatlan streamerek leginkább tiszta víznél kerülnek az előke végére. Kedvenceim a seaducer, és a szintetikus (angyalhaj, craft fur, stb.) anyagú kishalutánzatok, de zonkerből is fogós streamereket lehet kötni.
Seaducer variáns
Vizesen így összeáll, kis osztályú felszereléssel is könnyen dobható
És nem mellesleg a balin is szívesen megeszi
Craft fur streamer, a megbízható mindenes
Nem csak a folyón, de holtágon is adja a balint
A színekkel nem sokat szoktam variálni, többnyire világos vagy natúr szürkés-barnás színű csalikat használok, de mindenből van néhány fekete is.
Vannak olyan szituációk, hogy elő kell venni a súlyozott streamereket. Küszívásnál pl. általában jobb a nyüzsgő snecik alá engedni a csalit, de ha egy ismert, jó helyen nem tapasztalunk aktivitást, akkor is érdemes a dolgok mélyére nézni. Lehet, hogy az 1-2 méterre leküldött légy hozza meg a kapást. Súlyozott műfajban szinte egyeduralkodók a dobozomban a Clouserek, a WC-lánc szeműektől a kb. 1 g-os plusz súllyal nehezített példányokig.
Tiszta víz – sötét csali
Vastag horog, nehéz szem: kell a súly, ha mélyebbre akarjuk engedni a csalit
Őszi balin kék Clouserre
A Crazy Charlie remek ivadékimitáció
A bot-orsó-zsinór témát nem ragoznám különösebben. Az átlagos balinok 1-2 kilós méretét és a horgászélményt szem előtt tartva 5/6-os felszerelés lenne ideális, de a nagyobb, és/vagy súlyozott streamerek és popperek célba juttatása többnyire megkívánja a 7-es motyót. Egy WF-es úszó zsinór szinte minden esetben megfelel, de néha szoktam variálni intermediate véggel. Ennek legnagyobb előnye, hogy azonnal elmerül, és az előkét is segít elsüllyeszteni, így a zsinór felszínen fekvő része és a csali között nagyobb távolságot tudunk tartani, mint egy sima F-es zsinórral. Nem mindig van jelentősége, de néha zavarja a halakat a felszínen hullámokat keltő úszó zsinór. Popperezéshez is előnyös egy rövid, 5 lábas, magyarul másfél méteres polyleader (hosszabb nem jó, az már a poppert is lehúzza), ami elé már csak egy-másfél méternyi damil kell. Ezzel az összeállítással jóval energikusabban fordulnak át a nagy cupák legyek is, mint a szokásos vékonyodó damil előkével. A tippet a halak kapókedvétől függően 16-25-ös közötti, de 20-as alá csak nagy finnyázások idején szoktam lemenni.
Hogyan?
Az előző 3 pontban már részben a hogyanokról is esett szó, de nézzük, mi maradt még ki. Az eddigiekből már nyilván világossá vált, hogy többnyire a vízről dobálunk a part felé. Ennek megvan az a felbecsülhetetlen előnye, hogy a hátunk mögött biztosan nem akad be a légy semmibe, mert messze van a túlsó part. Csak a többi csónakázóra kell odafigyelni, de szerencsére mifelénk nincs nagy forgalom a vízen.
A csónakos, csorgós horgászatban az a másik fantasztikus dolog, hogy folyamatosan újul a pálya, mindig szűz helyre dobhatjuk a csalit. Ettől eltérni, fix helyen lemacskázni csak akkor van értelme, ha nagyon össze vannak állva valamire a halak (pl. befolyó, küszívás).
Befolyónál ólálkodó balin
Utóbbi esetben kifogott halanként, vagy néhány dobásonként tanácsos egy kicsit pihentetni, nem szétcsapkodni a helyet.
Csorgásban kényelmes dobástávra állok be a parttól (15-20 m), és ezt igyekszem tartani. A vízbe messzire benyúló, bedőlt fáknál célszerű egy kicsit kijjebb menni, mert hiába a tuti hely, ha átcsónakázok a balinok feje fölött. Határesetben, ha mondjuk látom, hogy 8-10 méterre fogok elhaladni a fa végétől, és nem akarom igazgatni a csónakot, akkor le szoktam kuporodni, és megvárom, amíg egy kicsit a hely alá érek, csak onnan dobok visszafelé.
Csónakban is célszerű a parti horgászathoz ajánlott dobókosár használata, mert ezzel nyugodtan mozoghatunk ide-oda, és közben sem mi, sem a csónakban található összes cókmók és kiálló dolog nem fog belegabalyodni a mindenfelé kígyózó zsinórba.
Csónakban is egyszerűbb az élet, ha dobókosarat használunk
Ami a csali prezentálását illeti, a csorgós peca közelebb áll az állóvízi horgászathoz, mint a folyóvízihez. Ez sok tekintetben könnyebbség – egyszerű a dead drift megvalósítása, nem kell annyit igazgatni a zsinórt (mending) -, de streamerezésnél lehet hátrány is. Ha állunk, és a víz folyik mellettünk/körülöttünk – ugyebár ez a megszokott műlegyes alapállás -, akkor elég tartogatni a botot, a streamer mozgatását a folyás megoldja helyettünk (innen a streamer elnevezés, stream = áramlat), de ha együtt haladunk a vízzel, akkor magunknak kell gondoskodni a csali mozgatásáról is.
A csalivezetés tempója nagyban függ a helyzettől és a halak reagálásától. A balinra gyakran ajánlott „tépjük minél gyorsabban” is egy lehetőség, de csak egy a sok közül. Ha lesben álló halra dobunk, akkor célszerű törekedni rá, hogy minél tovább a feltételezett tartózkodási helye közelében maradjon a műlegyünk. Ilyenkor tesznek jó szolgálatot a marabu tollal kötött popperek és alig süllyedő streamerek, amiknek egy-egy kis belemozdítással életet adhatunk anélkül, hogy közben elhúznánk őket a tuti helyről. Általában minél kisebb a víz átlátszósága, annál lassabban húzzuk a csalit. Ilyenkor egyrészt időt kell hagyni a halnak, hogy látás hiányában az egyéb érzékeivel betájolja, másrészt gyorsabb folyásban (ugye amikor zavaros, akkor rendszerint gyors is) nem éri meg neki messzire rohangálni a nyugis helyéről a bizonytalan kaja után. Harmadrészt rosszabb látási viszonyok között gyanútlanabbul fel is veszi a legyet, legalábbis ha megtalálja. Tiszta vízben már apellálhatunk a balin látására, ezért nagyobb szerepe lesz a csali élethű kinézetének, színének, mozgásának, és a tippet láthatatlanságának is. Ilyenkor gyors, menekülő mozgással kiválthatjuk a hal támadó reflexét, és ha szerencsénk van, nem veszi észre az elvillanó műlégyről, hogy csalás van a dologban. A gyorsuló húzás és hirtelen stop is gyakran eredményes.
Biztosan lehetne még folytatni a sort, de hirtelen ennyi jutott eszembe. Remélem, hogy jó lesz kezdésnek, gondolatébresztőnek, ha valaki műlegyes balinozásra adná a fejét, vagy az Alsó-Tisza vidékére látogat egy jó balinozás reményében.
Benyhe János